Petőfi SE Futsal Tábor

Két héten át zajlott a Petőfi Sportegyesület által szervezett futsal tábor, amelyen utánpótlás korú gyermekek vettek részt. Talán valóban az utánpótlás elnevezés a legmegfelelőbb a korosztály jellemzésére, ugyanis akadtak kisiskolások, de ugyanakkor 13 éves nagyfiúk is a résztvevők soraiban. Mindenkinek köszönjük, hogy megtisztelt a bizalmával, és ha csak pár napra is, de eljött a táborba, elhozta gyermekét!

Volt olyan, aki 1 hétre jött, volt olyan, aki mindkét hetet velünk töltötte, illetve társult a csapathoz olyan gyermek is, aki hallott a táborról, ezért csatlakozott hozzánk a második hétre! Ennél, valamint az azóta érkező üzenetek és kommentek hadánál jobb visszaigazolás nincs. A helyszíneink: a POTE Csarnok, a Fitnexx Premium Fitness Club, a PTE-TTK, valamint POTE uszoda és a Paulus Café voltak.

A pénteki nap folyamán, mindkét héten meglátogattuk az Uránia Mozit is, ahol két, nekik való rajzfilmet tekintettek meg a gyerekek.

Reggel a játék, valamint a mozgáskoordináció fejlesztése volt főszerepben, játékos formában természetesen. Ezt követte az ebéd, amelyet a Paulus Café biztosított táborozó gyermekeink számára, némi pihenés után pedig egy futsal edzés vette kezdetét, Gerstweiler Dániel edzőnk vezényletével. Délután pihenés gyanánt ismét a Paulus felé vettük az irányt, ahol uzsonna, majd pedig meccs nézés szerepelt a programban, mert persze futball VB lázban égett minden résztvevő. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, amit a Pannon Televízió meg is örökített. Hatalmas öröm számunkra, hogy „Jó élményekkel gazdagodtak a gyerekek” jellegű mondatok érkeznek hozzánk. Sok szeretettel várunk minden egyes futsalozni vágyó kis gyermeket egyesületünkbe szeptembertől!